Jana és a kistesó
Kérdeztétek
Többen kérdeztétek, hogyan érintette Janát a kistesó érkezése.
Hát nagyon hamar megszerette és megszokta a tesó jelenlétét. Sok sok ölelést és puszit osztogat neki is. Vigyáz rá, ha olyan játék vagy eszköz kerülne a kezébe, ami nem neki való, rögtön elveszi tőle s hozza oda nekünk. Már az elején is nagyon kedves volt vele, játékokat vitt neki, simogatta a hátát, ha szomorú volt. Most már egymás kezéből veszik ki a játékokat, mint a jó tesók :))
Mindig óriási örömmel és mosollyal köszöntik egymást.
Hogyan engedheti ezt meg Isten?
Kérdeztétek
Hogyan engedhetjük meg mi magunknak, hogy megkérdőjelezzük Istent?
Egy bűnös, elromlott világban élünk. A betegségek ennek a következményei. Nem az a csoda, hogy vannak beteg gyermekek, hanem az, hogy milyen sok egészséges van.
Nem érdemlünk semmi jót. Az, hogy valaki egészséges, az áldás. Nem az az alapértelmezett. Mégis úgy teszünk, mintha nekünk minden járna. Pedig csak a kárhozat az, ami jár. De Isten kegyelmes, és a nehézségekben, betegségekben is ott van. Ad gyógyulást. Nem mindig a testnek, mert nem az a fontos, hanem a lélek.
Örvendek, hogy leírhatom, Jana érdeklődik Isten iránt, nagyon szereti a Bibliai történeteket hallgatni, imádkozni. A saját szintjén az evangéliumot is hallotta, és hiszem, hogy megértette, és el is fogadta. Így már biztos, hogy egy nap új testet kap, amiben nem lesz fájdalom, nem lesz könny, nem lesz minden mozdulat egy harc. És ez sokkal fontosabb, mint a jelen, ami néhány év.
Mostanság
Sztorizás
Az utóbbi időben elég sok vizsgálaton vettünk részt, mivel a rosszullétei gyakoribbak lettek. Többször jártunk kardiológián, idegsebészeten, neurológián. S Jana annyira bátor és ügyes. Együttműködik az orvosokkal, nővérekkel. Ügyesen megengedi, hogy Shuntit megvizsgálják (korábban ez ordítással járt, pedig nem fájdalmas); kardiológián érdeklődve nézte ő is a kijelzőt, s nevetett, hogy csiklandozta; EEG-n, ahol a fenti kép is készült, nem csak ügyesen tűrte, hanem még vidáman adogatta a kis szivacsokat, ami fejére került a nővérnek. Nagyon büszkék vagyunk rá!
Eléggé nehéz időszak volt ez, mivel újabb féle rohamokkal ismerkedtünk meg, mostmár a szívverését, oxigén szintjét is figyelnünk kell, gyakori a száját, arcát érintő roham, ami a nyelv elharapásával, lenyelésével járhat. Ezért kicsit stresszesebb nekünk is, s természetesen őt is megviseli, hisz az ő fejecskéjében tesznek ezek legnagyobb kárt.
Szokjuk az újabb és újabb helyzeteket, próbálunk lépést tartani, tünetmentességet, vagy legalább a rohamok csökkentését elérni. Isten velünk van, és megsegít ebben is.
Megtanul majd járni?
Kérdéztétek
Nem tudjuk hol van Jana határa, mivel a leírtakat már átlépte. Fejlődése folyamatos. Pozitívak vagyunk evvel kapcsolatban is, reméljük, hogy meg fog tanulni járni, ha nem is önállóan, de járássegítővel.
Egy biztos, a mennyben majd igen! Ott új testet kap, nem csak járni, de szaladni, ugrándozni is tudni fog. Nagyon édes, ezt már ő is tudja, és várja.